Helyeim a Hazában:

 

A Csóványos és környéke a Börzsönyben

 

A Börzsöny hegység egész terülte vulkáni tevékenység nyomán jött létre 18-19 millió évvel ezelőtt. Számos csúcs és kaldera váltja egymást egyes geológusok véleménye szerint az egész Börzsöny "romvulkán" jelzővel illethető. A kaldera egy akár több tíz kilométer átmérőjű kerek, kráterszerű képződmény, de nem kráter. Úgy keletkezik, hogy a felszín alatti magma-kamrából kiürül (kirobban) a magma, és az üreg mintegy önmagába roskad.
Éles pereme van, egy ilyen peremen vezetett utunk 1980-ban a Szabó-kövek és a Vilma-pihenő mellett a Csóványoson álló kilátótoronyhoz - és onnan tovább egészen le Diósjenőre. Zoli barátom és (akkor még csak) barátnőink később elátkoztak az általam javasolt túra hossza miatt. A képeken ennek még nyoma sincs, vidáman pózolunk, és megmásszuk az itt álló jellegzetes sziklatornyokat. Nem felejtem a rám törő gyomorszorító érzést, amikor én a tériszonyomtól gyötörve éppen felértem a 8-10 méter magas szikla ebédlőasztalnyi tetejére, amikor szélhámos barátom megjegyezte: 'zmeg, ez megbillent! Mind a húsz körmömet a sziklába vájtam volna ha tehetem. Nehéz három másodperc volt míg rájöttem hogy ez a torony évmilliók óta áll itt, és - hacsak az ember el nem pusztítja - akár még ugyanennyit biztosan elálldogál.