Helyeim a Hazában:

 

Darvas-tó, külszíni bányamúzeum

 

1990-ben jártunk ott, az akkori állapotokra csak nehezen fogható rá hogy "múzeum". Néhány részben összetört útbaigazító tábla, no meg egy kiselejtezett kotrógép képviselte a múzeumi tematikát. Ez utóbbit bátran otthagyhatták, abban emberi lény kárt nem tehetett, mindene minimum kétujjnyi vastag acélból volt... De nem ez volt a fő látványosság: az itt lefejtett két bauxitlencse óriási gödre, és a benne lévő, a bauxitot kísérő intenzív színű ásványok egészen különös érzést keltettek bennünk. Sárga-rózsaszín-vérvörös-bíbor-püspöklila színorgia fogadott minket, a gödörben bóklászókat. A szemünk színegyensúlyát ez teljesen felborította, a gyéren növő fűszálak, kisebb bokrok ebben a háttérben teljesen természetellenesen élénk enciánkék színűnek látszottak! Mintha egy másik bolygón jártunk volna. Ha arra jársz, szánj rá egy órát erre a marsbéli kirándulásra, nem fogod megbánni. (Bízom benne hogy még megvan - az az igazság hogy legutóbb 24 éve jártunk ott, ne átkozz el ha netán már nem láthatod.)