Helyeim a Hazában:
Fehér-kő árok, Bakonybél mellett
Valahogy - a nejem szerint az erőszakos (???) természetem miatt - a közös baráti nyaralások során rám szokott maradni a túraútvonalak kiválasztása és a navigálás. Ne gondold hogy kis teher ez ! Ha kényelmetlen az út, sok az emelkedő, sok a szúnyog, a csalán, brekegnek a békák, esik az eső, büdös van, erősen tűz a nap, esetleg: - Ezért kutyagoltunk ennyit hogy ezt a nagy semmit lássuk ?! - na, ez mind a te bűnöd. Ha netán kényelmes volt az út, szép volt a látnivaló, az a világ legtermészetesebb dolga.
Hát, a 2009-es Fehér-kő árok béli túra inkább az első kategóriába sorolható... A fene tudja hányszor kellett a megduzzadt patakon átugrálni, aztán a keskeny völgyben lehetett választani: a tegnapi eső miatt nyakig érő sárba, vagy fülig érő csalánba (esetleg mindkettőbe) gázolj. Az ösvényen keresztbe dőlt fák, pontosan olyan magasságban, hogy alatta vagy felette egyformán kényelmetlen volt átbújni. Az ember törölgeti a szemét, hogy "ide hogy' a fenébe kerültünk...?" Az első óra keservei után a dolog átcsapott vidámságba, az ember kínjában már nevetett - aztán már nem kínjában, hanem jókedvében. Minden jóra fordult, még csoportos fényképezkedésre is futotta az erőből. Az utolsó képen a hazavezető úton a menyecskék már pihentetik azt az izmukat, ami egyébként hallatlanul erős - de nagy szükség is van rá !